Az öleb-elitből az uszkárok sem maradhatnak ki., hiszen Winston Churchill Rufusától Barbra Streisand és Maria Callas ölebein (Saide illetve Djedda és Pixie) át egészen Patrick Swayze Derek nevű kutyusáig gyakran tűntek fel a hírességek mellett az elmúlt évtizedekben. Amerikában 22 éven át (1960 és 1982 között) ez a fajta volt a legnépszerűbb. Mostanra kicsit hátrébb szorultak, 2006-ban már csak a nyolcadik, tavaly a kilencedik helyen álltak, de a celebek körében most népszerű dizájnkutyák (maltipoo, labradoodle stb.) is mind uszkár felmenőkkel büszkélkedhetnek.

Az egyik legintelligensebb kutyafajtának tartott uszkárok igen sokféle színben és több méretben előfordulhatnak. Az American Kennel Club (AKC) hivatalosan három méretet különböztet meg: standard (38 cm felett), törpe (28 és 38 cm között) és „játék” (28 cm alatt). Az FCI pedig négyet: standard (45 és 60 cm között), közepes (35 és 45 cm között), törpe (28 és 35 cm között) és „játék” (24 és 28 cm között). Ezenkívül vannak ún. nem hivatalos méretbesorolások is, súly alapján: „teáscsésze” (4 font - kb. fél kiló - alatt), caniche (kis standard) és királyi standard (extra méret). Általában egyszínűek, a leggyakoribb színek: fehér, krém, tejeskávé, csokoládébarna, ezüst, fekete. Az egyszínű uszkárokon kívül vannak persze tarkák is. Szőrük sűrű, göndör, lehet puha vagy drótszőr is. Kiállítások előtt szokás megnyírni az uszkárokat: a leggyakoribb a kontinentális, az angol, a kölyök, és a sportos stílus.

Az uszkárok élénk, játékos, ragaszkodó és intelligens kutyák, akik szeretik az emberek társaságát. A szőrük alig hullik, ráadásul teljesen „allergiabiztos”. Európában nem jellemző a farkuk megkurtítása, Amerikában sokáig az volt, de ma már ott és Ausztráliában is illegális. Ezek a kutyusok hosszú ideje társai az embernek. Vitatott, hogy a fajta mikor és hol tűnt fel először: egyesek szerint Németországban, mások azt mondják, hogy Franciaországban, és olyanok is vannak, akik szerint Oroszországban. Megjelenését egyesek az ókorra teszik, mások a középkorra. A tizenhetedik században már biztosan ismerték egy ideje a fajtát, ekkor festményeken és leírásokban egyaránt feltűnik egy Boye nevű fehér uszkár. A kutya Rupert hercegnek, az angol polgárháború egyik királyi parancsnokának állandó kíséretéhez tartozott. A dokumentumok szerint bátran részt vett a csatákban a herceg oldalán, és nagyon lelkes volt, így a „gavallérok” kabalájává vált. A másik oldal (a „kerekfejűek” tábora) ezért utálta, „ördögi kutyának” nevezte, és vérdíjat tűzött ki a fejére. Boye végül egy csatában halt meg, gazdáját nagyon lesújtotta a kutya halála.

A 16. és 17. században a francia arisztokrácia körében is rendkívül divatos volt az uszkár. Divat szempontjából ez eléggé extravagáns időszaknak számított, és az uszkárok funkcionális megnyírása is része volt a korszak furcsaságainak. Egyébként a franciák is igényt tartanak arra a címre, hogy az uszkárok hazájukból származnak, így ezt a fajtát Franciaország nemzeti kutyájának tekintik. Azonban ennek ellentmond, hogy az angol „poodle” elnevezés a német „pudeln” igéből származik, amely jelentése magyarul fröcskölni, fröccsenni, csobbanni, és valószínűleg oda vezethető vissza, hogy a mai uszkárok ősei remek vadászkutyák voltak, és belecsobbantak a vízbe, amikor visszahozták az elejtett vízimadarat. Az uszkárok különböző stílusúra nyírása is vadászkutya mivoltukra vezethető vissza: azért nyírták meg őket, mert a vízzel átitatott bunda pluszsúlyt jelentett volna a vadászat során. A hosszú szőrt a lábon csak csomókban, illetve a mellkas tájékán hagyták meg, hogy segítsen ezeket a részeket melegen tartani.

Ma viszont a kutyakiállítások kedvéért nyírják meg az uszkárokat, de az egyes versenyek alkalmával más módszereket is alkalmaznak a kutyák gazdái, hogy biztosan kedvencük legyen a győztes. Éppen ezért tartanak ellenőrzéseket a versenyeken. A tavalyi Welsh Kennel Club Show alkalmával például kiszúrták, hogy a fajtájának legjobbjává választott uszkár, La Marka Lemerle Oscar Wilde bundája hajlakktól illatozott. Gazdáját, Roger Baylisst így a kizárás fenyegette, mivel az English Kennel Club szabályzata szigorúan tiltja bármilyen kozmetikum használatát. Bayliss elég érdekesen magyarázkodott a London Daily Telegraph hasábjain: „Nem mondom, hogy nem volt hajlakk a kutyámon, csak azt mondom, hogy nem én fújtam rá.” Vagyis szerinte kutyája szabotázs áldozatává vált. A vád a kutyakiállítások korai időszakát idézi, amikor a kutyatartók minden elképzelhető eszközt felhasználtak kedvencük győzelme érdekében, a hajlakktól a krétaporral való behintésig. Azonban mostanában tényleg előfordul olyan, hogy a féltékeny tenyésztők illegális anyagokat tesznek versenytársaik kutyáira, így biztosítva az előnyt sajátjuk számára.