Érzi Ön a képen látható gyerekekre leselkedő veszélyt, melynek forrása a középen domborító West Highland terrier? Én nem, de az angliai Devon megye egyik magániskolájában tartott vizsgálat után a tanfelügyelő felkérte az iskolaigazgatónőt, hogy távolítsa el Rosie-t, az iskola kutyáját. A 11 éves westie-t az igazgatónő egy menhelyről fogadta örökbe másfél éve, és azóta a diákok legnagyobb örömére rendszeresen az iskola területén tartózkodik.
Az igazgatónő fellebbezett az eltiltás ellen, arra hivatkozva, hogy időközben beazonosították és elhárították Rosie jelenlétének kockázatait. Vagyis a gyerekeket megkérték, hogy mindig mossanak kezet, miután megsimogatják. Ezzel sikerült elérni, hogy második körben már engedélyezték a sulikutyát, Rosie maradhat.
Kommentek