Egy blog mindenféle szobakutyáról, legyen az mopsz, francia bulldog, westie, beagle vagy yorkie.
Küldjetek kutyás fotókat és történeteket e-mailben ide: maxeenie@gmail.com
A sün-rejtély megoldásán kutyák milliói fáradoznak amióta világ a világ, eddig vajmi kevés sikerrel. Jön ez a tüskéshátú betolakadó, és ahelyett, hogy eliszkolna az eb láttán, mint minden tisztességes macska, tudomást se vesz róla. A legbosszantóbb mégis az benne, hogy bár labdává gömbölyödik, nem lehet vele játszani, mert szúr.
A sünöző kutya körül megszűnik a világ. Nem érdeklik már a jutalomfalatok sem, csak ez a szemtelen drótkefe. Bár esélye nem sok van rá, azért vigyázzunk, nehogy kárt tegyen a süniben.
Most pedig következzen első versenyzőnk, ez a sármos francia bulldog:
A sünnel való ismerkedést érdemes már zsenge kölyökkorban kezdeni. Erre való a plüss-sün.
Ügyeljünk rá, hogy mindegyik versenyzőnek jusson plüss-sün, különben konfliktus alakulhat ki.
A képzett ebek, mint ez a westie, már nem ijednek meg a valódi süntől sem: "Én védem az objektumot, kérem igazolja magát! Igen, maga! Nem hallja?!!"
A bichonok között azonban akadnak félénkebb példányok is, akik inkább átengedik a fotelt, csak hozzájuk ne érjen ez az izé.
A legendás szobacirkálók között számon tartanak néhány mopszot is, most róluk lesz szó. Elsőként említhetjük Pompeyt, Orániai (Hallgatag) Vilmos kutyáját. 1572-ben Hermigny-nél a holland-spanyol háború alatt a spanyolok rajtaütöttek a holland táboron. Vilmos Pompey nevű mopsza, mielőtt bárki is észrevette volna a támadást, ugatni kezdett. Először csak bökdöste gazdáját, majd a nagyobb nyomaték kedvéért az arcára ugrott, hogy figyelmeztesse a közeledő veszélyre. A hollandok így megmenekültek a spanyol fogságtól. Pompey-t az egész országban hősként tisztelték, és az orániai uralkodóház szimbólumává vált.
Hallgatag Vilmos unokája, III. Vilmos is nagyon kedvelte a mopszokat. Amikor feleségével partra szállt Torbaynél, hogy Anglia királyává koronázzák, kíséretének tagja volt jónéhány mopsz is, és innentől kezdve ez a fajta az uralkodók körében generációkon keresztül rendkívül divatos volt.
1790-re a mopszok már Franciaországban is igen népszerűvé váltak. Josephine, Napóleon felesége Fortune nevű mopszát használta arra, hogy titkos üzeneteket juttasson el férjének, akit Les Carmes-ban tartottak fogva. Josephine Fortune nyakörve alá rejtette az üzeneteket. Fortune kis termetéhez képest meglehetősen lobbanékony alkat volt: a nászéjszakájára igyekvő Napóleont lábon harapta.
Pompey és Fortune ugyan nem kaptak szobrot az utókortól, de William Hogarth 18. századi angol festőt mopszának társaságában öntötték bronzba a londoni Chiswick High Roadon. A Trump névre hallgató eb látható Hogarth híres önarcképén is, melyet a Tate Galleryben őriznek. Érdekes megfigyelni, hogy ebben a korban még nyúlánkabb termetűek voltak a mopszok, de a jellegzetes bohóc arcberendezés már itt is felismerhető.
Sorozatunk második részében a háborús hős yorkshire terriert, Smokyt mutatjuk be. A kutyát egy amerikai katona találta 1944 februárjában egy üres rókalyukban, az Új-Guinea-i dzsungelben. Smoky ekkor már fiatal felnőtt korban lévő szuka volt. A katonák kezdetben azt gondolták, hogya kutyus a japánokhoz tartozik, de miután egy közeli fogolytáborba vitték, rájöttek, hogy nem érti meg sem a japán, sem az angol vezényszavakat.Smokyt végül William A. Wynne tizedes vette meg két ausztrál fontért. A következő két évben Smoky hátizsákban utazva elkísérte gazdáját csendes-óceáni repülős bevetéseire. Számos kedvezőtlen körülménnyel szembesültek, éltek az Új-Guinea-i dzsungelben és Rock Islands-en is, ahol ócska sátrakban kellett elszenvedniük az egyenlítői hőséget és párát. Ellentétben a II. világháború többi „hivatalos” kutyájával, Smoky sosem részesült állatorvosi ellátásban. Ennek ellenére soha nem volt beteg.
Smoky az Ötös számú csendes-óceáni légierőnél szolgált. A repülések alkalmával hosszú órákat töltött egy katonai hátizsákban himbálózva, a fedélzeti gépfegyverek közvetlen közelében. Tizenkét repülős bevetésen vett részt, és nyolc harci csillagot kapott kitüntetésül. Túlélt 150 légitámadást Új-Guineában, egy tájfunt Okinawán, valamint egy speciális ejtőernyővel kiugrott egy 10 méteres toronyból. Egyszer megmentette Wynne életét, amikor egy hajóút során figyelmeztette őt a közeledő gránátrepeszekre, ezzel kiérdemelve tőle a „rókalyukban talált angyal” címet.
’45 januárjában Smoky áthúzta a távíróvezetéket egy húszméteres, szűk csövön, napokat takarítva meg a Lingayen-öböli légierő bázist építő alakulatnak. Ekkor végképpháborús hőssé avanzsált, és tizedessé lépteték elő. Számos trükköt is megtanult, amelyeket előadott a speciális szolgálatot ellátó csapatoknak, illetve kórházakban, Ausztráliától Koreáig. Wynne szerint ő sokkal többet tanult a kutyától, mint az tőle.
A háború végén Wynne magával vitte Smokyt otthonába, Clevelandbe, ahol a kutya is a családdal élt. Visszatérésük után Wynne és Smoky egy fotókkal illusztrált egészoldalas cikkben szerepelt a Cleveland Press 1945. december 7-i számában. Smoky hamarosan országos szenzációvá vált. A következő tíz évben gazdájával eljutottak Hollywoodba, és bejárták az egész világot, hogy bemutassák Smoky tizedes figyelemre méltó képességeit, amelyekbe beletartozott a bekötött szemmel történő kötélen sétálás is. Az alig kétkilós veterán ’57 februárjában távozott az örök vadászmezőkre. Clevelandben két emlékművet is emeltek a tiszteletére.
Blogunk feladatának érzi, hogy rácáfoljon a szobacirkáló kategóriába tartozó kutyusokat sújtó előítéletekre. Pehelysúlyú barátaink az elmúlt évszázadok során számtalanszor bizonyították már, hogy ők is képesek olyan kiemelkedő teljesítményekre, amelyek halhatatlanná teszik őket. Most induló sorozatunkban ilyen legendás ölebeket mutatunk be.
Első hős szobakutyánk Greyfriars Bobby, a skye terrier. (Ez a ma már nagyon ritka fajta leginkább a yorkie-ra hasonlít.) Bobby a 19. századi Skóciában, egészen pontosan Edinburghben élt, és egy John Gray nevű férfi volt a gazdája. Gray az edinburghi városi rendőrségnél dolgozott éjjeliőrként, Bobby és ő elválaszthatatlanok voltak. Minden szerdán elmentek az edinburghi vásárba, ahol mindig pontban 1 órakor, ugyanabban a vendéglőben ebédeltek.
1858. február 15-én Grayt elragadta a tuberkulózis. Bobby tizennégy évvel élte túl gazdáját, és a temetés után minden idejét a sírjánál töltötte. Csak akkor mozdult el onnan, amikor valami ennivaló után nézett (általában a temető melletti étteremben kapott enni), illetve a hideg téli napokon egy-egy közeli házban húzta meg magát. Bobby 1872-ben követte gazdáját a túlvilágra, és közvetlenül Greyfriars Kirkyard kapuja mellé temették, nem messze John Gray sírjától.
Greyfriars Bobbynak egy kis szobrot is állítottak, amely a nevét viselő pub előtt látható. A pub Greyfriars Kirkyard mellett épült. Bobby szobra eredetileg a temető és a pub felé nézett, de már megfordították, állítólag a pub korábbi tulajdonosának kérésére, mert így olyankor, amikor a turisták a szobrot fotózzák, a pub látható a fényképek hátterében.
A kutyusról két film is készült. A ’61-es Disney klasszikusban egy valódi skye terrier játssza a főszerepet, a 2006-os változatban viszont már egy hófehér westie domborít Bobbyként.
Kedves szobacirkáló-tulajdonosok és rajongók! Ezennel útjára indul öleb fan blogunk, amelyhez várjuk kedvenceitek fotóit, videóit, és a hozzájuk kapcsolódó sztorikat. Mopsz, francia bulldog, boston terrier, bichon, shih-tzu, chihuahua, és bármely, a súlycsoportjukba tartozó kutyus belefér a blog profiljába.
Most pedig hallgassátok meg indulónkat a feledhetetlen Frank előadásában!
Kommentek