Szobacirkáló

Az uszkárhoz hasonlóan ugyan a bichon frisé is veszített népszerűségéből az elmúlt pár évben (az AKC regisztrációs listáján 2002-ben és 2003-ban is a 26. helyen állt, ahonnan 2008-ra a 35.-re csúszott vissza), de az olyan híres gazdik, mint Christina Aguilera (Lucy), Catherine Zeta-Jones (Coconut), vagy Sadie Frost (Ringo) révén továbbra is őrzi megérdemelt helyét az öleb-elitben. A közelmúltban az Obama család kutyavásárlása kapcsán lehetett hallani róla, az uszkárral egyetemben ott voltak az ötös listán, amelyről végül a portugál vízikutya lett a befutó.

Az apró, fehér, vidám bichon frisé ősi felmenőkkel büszkélkedhet, valószínűleg a vízispánielből, másnéven barbetből alakult ki (utóbbiból ered a barbichon elnevezés). A máltai selyemkutya, a bolognese, a havanese és valószínűleg a coton du tulearare hasonló fajták, és vélhetően ugyanonnan származnak. Elterjedt az a nézet, hogy ezeket a kistestű kutyákat tengerészek vitték magukkal az atlanti-óceánon keresztül, Spanyolországból a Kanári-szigetekig hogy elcseréljék, illetve eladják őket. A bichonok a Kanári-szigeteken terjedtek el leginkább, főleg a legnagyobb ide tartozó szigeten, Tenerifén, és négyszáz éven át Bichon Tenerife néven ismerték őket. A kontinensre visszakerülve aztán Itáliában, Spanyolországban és Franciaországban a királyi körök dédelgetett kedvenceivé váltak. A reneszánsz idején a Bichon Tenerife kiváltságos helyzetű és igen népszerű lakosa volt számos királyi udvarnak. Mindenfelé hurcolták, kicicomázták, beparfümözték, egyszóval alaposan elkényeztették őket, és számos nemes portréjára is rákerültek. Sok ismert udvari festő megörökítette őket, többek között Goya és Susterman, az impresszionisták közül pedig Renoir és Monet. A fajta népszerűsége töretlen maradt az 1852 és 1870 között uralkodó III. Napóleon idején is.

Rejtélyes, hogy ezután mi történhetett, de tény, hogy a századfordulóra a bichonok elvesztették kiváltságos szerepüket, és a loncsos utcai kutyák szintjére csúsztak vissza. Nagyobb és kevésbé sokoldalú kutyaként egyszerűen eltűnhettek volna, de az utcagyerekeknek, verkliseknek és a cirkuszi előadóknak köszönhetően a bichonok ezután másodvirágzásukat élték, mert az említettek felismerték, hogy ezek az apró termetű kutyák képesek trükköket megtanulni, derűsek, elevenek és intelligensek. Az I. világháborút követően a kutyákban rejlő lehetőséget a franciák fedezték fel, és ők jelölték ki a fajta fejlődésének irányelveit. A Societe Centrale Canine de France 1933-ban vette fel a hivatalos fajták közé Bichon a Poil Frisé néven, majd az egyszerűség kedvéért ezt Bichon Frisé-re rövidítették.

Az első bichonok csak 1956-ban érkeztek meg Amerikába, így a fajta ottani népszerűsége nagy eredménynek számít, és a korai amerikai bichon-kedvelők szívósságának, valamint persze a kutyák öröklött bájának köszönhető. Az AKC egyébként 1973-ban ismerte el a fajtát, és a tenyésztők és támogatók sikeres nyomására nem a „toy”, hanem a „non-sporting” kategóriában. Külső jegyeik alapján a bichonok sokban hasonlítanak az uszkárokra, de valójában sok fontos különbség van köztük. A bichonok teste arányosan hosszabb, lábaik rövidebbek, általában véve tömörebbek és izmosabbak, koponyájuk szélesebb, kevésbé lekerekített, és az orruk is rövidebb. Sötét szemük inkább gombszem, mint mandula alakú. Azonban annyiban hasonlítanak az uszkárokhoz, hogy tekintetük vidám, érdeklődő és éber, játékosságot és csintalanságot sugároz.

Bár apró termetűek, kitűnőek az atlétikai feladatokban és az agility-ben is. Standard magasságuk 22 és 30 cm között van, súlyuk 5 és 8 kg között. Bundájuk kétrétegű, sűrű, puha, göndör, amely – ha megfelelően ápolják – púderpamacsra emlékeztet. Színe fehér, de előfordulhat benne barack árnyalat is a fülek környékén, vagy akár a testen is. Farkuk természetesen és kecsesen kunkorodik. Szőrük alig hullik, viszont sok gondoskodást igényel, hogy szép maradjon. Mivel fehér kutyákról van szó, elég gyakran kell fürdetni őket. A rendszeres fésülés is elengedhetetlen, hogy bundájuk ne fakuljon meg. A nyírás nem olyan fontos, mint a fésülés, de segít megtartani a rendezett, bolyhos, kerek bundát, ami a fajta megjelenésére jellemző. Mivel ez elég időigényes, hasznos, ha a kutyust már korán hozzászoktatjuk a procedúrához.

A bichonok intelligensek, nagyon jó a természetük, és szinte bármire meg lehet tanítani őket. Tele vannak szeretettel, kiválóan megfelelnek terápiás célokra. Mivel remekül taníthatók és nagyon kiegyensúlyozottak, egyre népszerűbbek mint hallássérültek kísérő kutyái. Rendkívüli módon igénylik az emberek társaságát, és mivel kis méretük és rövid lábaik miatt mozgásigényük könnyen kielégíthető, városi életmódra is teljes mértékben alkalmasak. Érzékeny, éber, játékos és kiegyensúlyozott természetüknek köszönhetően kevesen tudnak ellenállni varázsuknak.

Az öleb-elitből az uszkárok sem maradhatnak ki., hiszen Winston Churchill Rufusától Barbra Streisand és Maria Callas ölebein (Saide illetve Djedda és Pixie) át egészen Patrick Swayze Derek nevű kutyusáig gyakran tűntek fel a hírességek mellett az elmúlt évtizedekben. Amerikában 22 éven át (1960 és 1982 között) ez a fajta volt a legnépszerűbb. Mostanra kicsit hátrébb szorultak, 2006-ban már csak a nyolcadik, tavaly a kilencedik helyen álltak, de a celebek körében most népszerű dizájnkutyák (maltipoo, labradoodle stb.) is mind uszkár felmenőkkel büszkélkedhetnek.

Az egyik legintelligensebb kutyafajtának tartott uszkárok igen sokféle színben és több méretben előfordulhatnak. Az American Kennel Club (AKC) hivatalosan három méretet különböztet meg: standard (38 cm felett), törpe (28 és 38 cm között) és „játék” (28 cm alatt). Az FCI pedig négyet: standard (45 és 60 cm között), közepes (35 és 45 cm között), törpe (28 és 35 cm között) és „játék” (24 és 28 cm között). Ezenkívül vannak ún. nem hivatalos méretbesorolások is, súly alapján: „teáscsésze” (4 font - kb. fél kiló - alatt), caniche (kis standard) és királyi standard (extra méret). Általában egyszínűek, a leggyakoribb színek: fehér, krém, tejeskávé, csokoládébarna, ezüst, fekete. Az egyszínű uszkárokon kívül vannak persze tarkák is. Szőrük sűrű, göndör, lehet puha vagy drótszőr is. Kiállítások előtt szokás megnyírni az uszkárokat: a leggyakoribb a kontinentális, az angol, a kölyök, és a sportos stílus.

Az uszkárok élénk, játékos, ragaszkodó és intelligens kutyák, akik szeretik az emberek társaságát. A szőrük alig hullik, ráadásul teljesen „allergiabiztos”. Európában nem jellemző a farkuk megkurtítása, Amerikában sokáig az volt, de ma már ott és Ausztráliában is illegális. Ezek a kutyusok hosszú ideje társai az embernek. Vitatott, hogy a fajta mikor és hol tűnt fel először: egyesek szerint Németországban, mások azt mondják, hogy Franciaországban, és olyanok is vannak, akik szerint Oroszországban. Megjelenését egyesek az ókorra teszik, mások a középkorra. A tizenhetedik században már biztosan ismerték egy ideje a fajtát, ekkor festményeken és leírásokban egyaránt feltűnik egy Boye nevű fehér uszkár. A kutya Rupert hercegnek, az angol polgárháború egyik királyi parancsnokának állandó kíséretéhez tartozott. A dokumentumok szerint bátran részt vett a csatákban a herceg oldalán, és nagyon lelkes volt, így a „gavallérok” kabalájává vált. A másik oldal (a „kerekfejűek” tábora) ezért utálta, „ördögi kutyának” nevezte, és vérdíjat tűzött ki a fejére. Boye végül egy csatában halt meg, gazdáját nagyon lesújtotta a kutya halála.

A 16. és 17. században a francia arisztokrácia körében is rendkívül divatos volt az uszkár. Divat szempontjából ez eléggé extravagáns időszaknak számított, és az uszkárok funkcionális megnyírása is része volt a korszak furcsaságainak. Egyébként a franciák is igényt tartanak arra a címre, hogy az uszkárok hazájukból származnak, így ezt a fajtát Franciaország nemzeti kutyájának tekintik. Azonban ennek ellentmond, hogy az angol „poodle” elnevezés a német „pudeln” igéből származik, amely jelentése magyarul fröcskölni, fröccsenni, csobbanni, és valószínűleg oda vezethető vissza, hogy a mai uszkárok ősei remek vadászkutyák voltak, és belecsobbantak a vízbe, amikor visszahozták az elejtett vízimadarat. Az uszkárok különböző stílusúra nyírása is vadászkutya mivoltukra vezethető vissza: azért nyírták meg őket, mert a vízzel átitatott bunda pluszsúlyt jelentett volna a vadászat során. A hosszú szőrt a lábon csak csomókban, illetve a mellkas tájékán hagyták meg, hogy segítsen ezeket a részeket melegen tartani.

Ma viszont a kutyakiállítások kedvéért nyírják meg az uszkárokat, de az egyes versenyek alkalmával más módszereket is alkalmaznak a kutyák gazdái, hogy biztosan kedvencük legyen a győztes. Éppen ezért tartanak ellenőrzéseket a versenyeken. A tavalyi Welsh Kennel Club Show alkalmával például kiszúrták, hogy a fajtájának legjobbjává választott uszkár, La Marka Lemerle Oscar Wilde bundája hajlakktól illatozott. Gazdáját, Roger Baylisst így a kizárás fenyegette, mivel az English Kennel Club szabályzata szigorúan tiltja bármilyen kozmetikum használatát. Bayliss elég érdekesen magyarázkodott a London Daily Telegraph hasábjain: „Nem mondom, hogy nem volt hajlakk a kutyámon, csak azt mondom, hogy nem én fújtam rá.” Vagyis szerinte kutyája szabotázs áldozatává vált. A vád a kutyakiállítások korai időszakát idézi, amikor a kutyatartók minden elképzelhető eszközt felhasználtak kedvencük győzelme érdekében, a hajlakktól a krétaporral való behintésig. Azonban mostanában tényleg előfordul olyan, hogy a féltékeny tenyésztők illegális anyagokat tesznek versenytársaik kutyáira, így biztosítva az előnyt sajátjuk számára.

Két évvel ezelőtt bejárta a világsajtót, hogy a Trouble nevű máltai selyemkutya 12 millió dollárt örökölt, miután gazdája, a rossz hírű milliárdos new york-i hotelkirálynő és ingatlanberuházó Leona Helmsley 87 éves korában elhunyt. A nő meg volt róla győződve, hogy halott férje a kutyán keresztül kommunikál vele a túlvilágról, ezért állandóan maga mellett tartotta, elhalmozta drága ruhákkal és minden földi jóval. (A kényeztetés azonban nem használt Trouble-nek, a személyzet szerint a kutya egy igazi zsarnok, mindenkit megharap a testőröktől kezdve az ügyfelekig.)

Helmsley azt is kikötötte, hogy amikor eljön az ideje, kutyáját mellé temessék a családi kriptába, és 3 millió dollárt irányzott elő a kripta fenntartására, beleértve az évenként esedékes gőzzel történő tisztítást. A közös sírhely azonban csak kívánság maradhat, mert a törvény tiltja, hogy a temetőkben állatok tetemét is elhelyezzék az emberek mellett. Trouble valószínűleg Helmsley unokáinak szimpátiáját sem nyerte el, mert közülük ketten csak fejenként 10 millió dollárt örököltek, a másik két unokát pedig az asszony teljesen kizárta végrendeletéből. Az asszony kikötötte, hogy a vagyon legnagyobb részét jótékony célokra kell fordítani.

Trouble örökségét tavaly bírói döntés alapján 2 millió dollárra faragták le. Az indoklás szerint ez is bőven elég lesz, hogy luxuskörülmények között töltse maximum 10 évre becsült hátralevő életét. (Gyámja évi 190,000 dollárra becsülte fenntartási költségeit, amelyből 60,000 a gyám tiszteletdíja, 100,000 pedig a 24 órás biztonsági szolgálaté.)

Az ügyben idén fordulat következett be: kiderült, hogy Helmsley vagyonából alig kaptak a kutyákkal kapcsolatos jótékonysággal foglalkozó egyesületek. Amerika három legnagyobb állatvédő szervezete azzal vádolja Helmsley vagyonának kezelőit, hogy intrikához folyamodtak, és megfosztották a jótékony egyesületeket a néhai milliárdos vagyonából nekik járó résztől. Ezért benyújtottak egy petíciót a Manhattani Gyámügyi Bíróságon, melyben azt kívánják bizonyítani, hogy a 2007-ben elhunyt Helmsley végakaratában kikötötte, hogy vagyonát kutyák megsegítésére kell felhasználni, de vagyonának kezelői figyelmen kívül hagyják ezt a kívánságot. Az egyesületek – a Humane Society of the United States, az American Society for the Prevention of Cruelty to Animals (ASPCA) és a Maddie's Fund – azt kívánják elérni, hogy helyezzék hatályon kívül a bíróság idén februári döntését, amely a vagyon felügyeletét kizárólagosan a Leona M. and Harry B. Helmsley Charitable Trust-ra ruházta, így ez a szervezet határozza meg, milyen jótékony célokra áldoz a vagyonból. Áprilisban például 136 millió dollárt adományoztak kórházaknak, alapítványoknak és hajléktalanoknak. Az ASPCA ezzel szemben csak 100 ezer dollárt kapott. Ezen kívül 900 ezer dollárt adományoztak vakvezető kutyák kiképzésével foglalkozó csoportoknak.

A Humane Society of the United States vezetője, Wayne Pacelle szerint a vagyon kezelői – Helmsley testvére, Alvin Rosenthal; két unokája, Walter és David Panzirer; ügyvédje, Sandor Frankel; és régi barátja, John Codey – saját belátásuk szerint döntenek, figyelmen kívül hagyva Helmsley akaratát. Pacelle szerint a más célokra elköltött 136 millió dollárnak legalább a felét kutyák jólétével foglalkozó szervezeteknek kellett volna megkapniuk. Marsha Perelman, az ASPCA elnöke szerint évente legalább kétmillió kutyát altatnak el Amerikában, és ha a Helmsley-vagyonból áldoznának erre, megszűnne ez a probléma. A vagyonkezelő társaság weblapján közzétett nyilatkozatában viszont úgy fogalmazott, hogy Helmsley soha nem akarta, hogy vagyonából kizárólag kutyák megsegítésére költsenek. A közleményben felteszik a kérdést: Leona Helmsley kinyilvánította-e, hogy jótékonysági társasága kizárólag kutyák megsegítésével foglalkozzon, inkább, mint emberek megsegítésével? A válasz szerintük az, hogy egyáltalán nem. Azt is megkérdezik, vajon helytelenül jártak-e el, és megszegték-e Helmsley utasításait? A válasz megint csak: egyáltalán nem.

A tudomány fejlődésével egyre hihetetlenebb hírekre kell felkészülnünk. Az emberek klónozása ugyan még várat magára, a kutyáké azonban már valóság. Akinek van elég pénze, most már legyártathat egy (vagy akár több) másolatot kedvencéből valamelyik erre szakosodott céggel.

A dél-koreai RNL Bio őssejt-beültetéssel kezdte, mára viszont kibővült a profilja a kereskedelmi célú klónozással. Tavaly sikeresen klónozták egy Joyce Bernann McKinney nevű amerikai nő pitbullját, Boggert. Az öt (!) klón 2008. július 28-án született. A klónokat két különböző „béranya” hordta ki. A kutyát mindössze hetven nap alatt sikerült klónozni, miután a Szöuli Nemzeti Egyetem (SNU) és az RNL tudósai megkapták a 2006-ban elhunyt Bogger sejtjeit. (Az SNU-hoz köthető a világ első kutyaklónozása, ő volt a Snuppy nevű afgán agár 2005-ben.)

Bernann már korábban is próbálkozott a kutya klónoztatásával: még Bogger halála előtt egy hónappal szövetmintát vetetett, és 2006 szeptemberében megpróbáltak klónokat előállítani az amerikai Genetic Savings and Clone (GSC) nevű cégnél, de ez a kísérlet kudarcba fulladt. A nő ezután döntötte el, hogy máshol próbálkozik, és rátalált az RNL Bio-ra. Kérésére az SNU és az RNL tudósai meglátogatták, azonosítási célból mintát vettek Bogger bőrszövetéből, és megkapták az amerikai cégnél őrzött, korábban levett fülszövetet. A klónozási eljárás 2008. május elején indult. A július végén megszületett klónokról Bernann azt mondta, hogy nagyon boldog, mert van öt új Boggere, Isten így válaszolt az imáira. Elmondása szerint azért volt különösen fontos számára, hogy a klónozás sikerrel járjon, mert Bogger egy alkalommal megmentette az életét, amikor egy másik kutya megtámadta, és leharapta az egyik karját. Az RNL Bio-nál Boggerrel vette kezdetét a világszintű kutyaklónozás.

Ma már bárki igénybe veheti ezt a „szolgáltatást”, de fontos tudni, hogy klónozáshoz a már halott kutya vér- vagy szövetmintája nem megfelelő. Dr. Jeong-Chan Ra, az RNL elnöke úgy nyilatkozott, hogy a cég garantálja a kutyák gyors és biztonságos klónozását, az eljárás a szöuli egyetem állatorvosi karának ellenőrzése alatt áll, hogy megakadályozzanak bármilyen esetleges etikátlan klónozási kísérletet. A tudósokból álló csoport vezetője az SNU professzora, Lee Byeong-chun, a kétes hírű Hwang Woo-suk kutatócsoportjának egyik kulcsfigurája. Ők végezték el a fentebb említett első kutyaklónozást is 2005-ben, majd a professzor több kutya mellett sikeresen klónozott egy farkast is. Eközben az amerikai BioArts Woo-suk segítségével sikeresen klónozott egy legendás mentőkutyát. A BioArts Encore (Ráadás) nevű leányvállalata kifejezetten kutyák klónozására szakosodott. (Bár gyanús, hogy vezérigazgatójuk Hajós András klónja.)

Az iparág tehát beindulni látszik. A nagyobb kutyák után az RNL idén februárban egy Jasmine nevű palotapincsit is klónozott. Ugyan a 9 éves kutyus még egészséges, gazdája már most gondolt a jövőre: ha Jasmine már nem lesz, klónját fogja tovább dédelgetni. A cég 150 000 dollárt számít fel az eljárásért, amelyet a klienseknek csak azután kell kifizetniük, miután megkapják az új állatot. (Nagyjából ennyit kér az Encore is.) Az RNL szóvívője, Kim Yoon azt nyilatkozta, hogy bár a kutyák rövidebb ideig élnek, mint az emberek, a klónozás lehetővé teszi az emberek számára, hogy ugyanaz a kutya legyen mellettük egész életükben. A kutya klónozásához tökéletes DNS mintára van szükség, de ez nem jelenti azt, hogy az új eb teljesen ugyanolyan lesz, mint az eredeti. Bár genetikailag valóban azonosak lesznek, személyiségük nem lesz egyforma, hiszen az csak részben a gének függvénye.

Mai bejegyzésünkben elveszett, majd hihetetlen módon megkerült kutyákról számolunk be. Az egyik majd egy évtized múltán, a másik pedig lakhelyétől 1500 kilométernyire került elő.

Egy 9 éve eltűnt kutya került meg a múlt héten, aki már újra régi gazdáival él. Az eset Angliában történt. Az egyik London környéki erdőben kóborló Kenny nevű bichon frise-keveréket egy menhelyre vitte be a megtaláló, innen gyűjtötte be az Epping Foresti Kerületi Tanács Állatfelügyeletének egyik munkatársa. A kutyust megvizsgálták, és mikrochipjében megtalálták gazdái adatait, akikkel így felvették a kapcsolatot. Kenny eltűnését 2000-ben jelentették, amikor még csak kétéves volt. Arra gyanakodtak, hogy a kutyust ellopták, és gazdái azóta semmit nem hallottak róla. A mikrochip azonban szerencsére lehetővé tette azonosítását, és gazdáit pillanatok alatt megtalálták. Az eset jól példázza a mikrochipek használatának fontosságát. Kennyért a kutya gazdájának fia, Joshua Donnelly ment el. Azt mondta, hogy már régen feladta a reményt, hogy valaha újra láthatja a kutyust, aki a mikrochip nélkül sohasem került volna vissza hozzájuk. Az pedig valószínűleg sosem fog kiderülni, hol töltötte Kenny az elmúlt kilenc évet.

Ezzel egyidőben Amerikában is csodálatos körülmények között került elő egy elveszett kutyus. Jodi Head kutyája, a yorkie-keverék Sunshine gazdája texasi otthonából tűnt el. Sunshine és gazdája majdnem két hónapot töltött külön, a kutyát 1500 kilométerrel arrébb, Miamiban találták meg. A 77 éves nőnek Floridába kellett utaznia, hogy visszakaphassa a kedvencét, a találkozó helyszíne a miami repülőtér volt. Senki sem tudja, Sunshine hogyan kerülhetett Floridába. Sunshine nagyon rossz állapotban volt, amikor rátaláltak: alig tudott mozogni, és nem akart enni. Azonnal bevitték a South Beach-i Állatkórházba, az ottani állatorvosok találták meg a kutya mikrochipjét, és értesítették Headet. A hölgy annyira hálás volt, amiért épségben visszakapta kutyáját, hogy 200 dollárral jutalmazta meg a megtalálót. Head azt mondta, hogy szomszédainak nemrég floridai vendégei voltak, és azt gyanítja, az ő kezük lehetett Sunshine eltűnésében.

A sertésinfluenza-pánik után most a kutyatulajdonosok már kedvenceik miatt is aggódhatnak. Amerikából ugyanis egyre-másra érkeznek a hírek a kutyainfluenza terjedéséről. A pár éve már ismert, de igazán csak most terjedő H3N8 vírus a kutyák körében rendkívül ragályos, de szerencsére csak ritkán lehet végzetes, az emberre pedig veszélytelen.

Az amerikai állatorvosok szerint ezért pánikra nincs ok, de az elővigyázatosság elengedhetetlen. Eddig 26 megbetegedésről tudnak, a járványnak egy halálos áldozata is volt, emiatt be kellett zárni egy kennelt a virginiai Fairfax-ben. A kutyainfluenza eddig négy államot már biztosan érintett: New York, New Jersey, Pennsylvania és Colorado államból is jelentettek megbetegedéseket, de csak idő kérdése, hogy a járvány elérje a többi államot is. A kb. kéthetes lefutású betegség tünetei: köhögés, orrfolyás, láz és étvágycsökkenés. A kezelés része, hogy sok folyadékot kell itatni a kutyusokkal, akik antibiotikumot is kapnak, hogy megelőzzék náluk a tüdőgyulladás kialakulását.

A The New York Times cikke szerint meghökkentő hirdetéseket látni mostanság India városaiban. Aggódó gazdák keresnek társat magányos kutyáiknak. A szöveget gyakran a kutyus nevében fogalmazzák meg, például így: „Szia! Musti vagyok, jólnevelt, jó megjelenésű, figyelmes srác. Nagyon ügyelek az egészségemre, szeretem a répát. Monogám vagyok, és ígérem, hogy nagyon fogok rád vigyázni.” Vagy például ott van Foster, a kétéves basset hound, akiről a következőt mondja a hirdetés: „Foster mindaddig vissza fogja utasítani az ételt, amíg nem találunk neki egy barátnőt.” A házasság-mániás Indiában, ahol a házasság az élet központi eseménye, ezek a plakátok akár aggódó szülők által noszogatott agglegények hirdetései is lehetnének, de ezek a magányos fickók a szőrös, négylábú lányok között keresik az igazit. Akit azonban korántsem könnyű megtalálni. Foster gazdája, Kunal Shingla is hónapok óta keresgél, de eddig nem volt szerencséje.

Új-Delhiben a kutyatartók két nagy csoportba sorolhatók. Az elit nagy becsben tartja a fajtatiszta kutyákat, és ahogy mind több indiai lép be a középosztály soraiba, a póráz végén egy pomerániai, shih-tzu vagy nápolyi masztiff mára státuszszimbólummá vált. A szegényebbek keverék kutyáival ellentétben a középosztálybeli indiaiak fajtatiszta kutyái családtagoknak számítanak, akárcsak a gazdag nyugatiak elkényeztetett kedvencei. A középosztályhoz tartozó fiatal indiai házaspárok viszonylag sokáig várnak a gyermekvállalással, a leendő nagyszülők pedig nem győzik kivárni az unokákat, és így a kutyák töltik be az űrt. Így legalább van kihez szólni, ráadásul ott vannak azok a tévéműsorok, amelyekből látják, külföldön hogyan kényeztetik a háziállatokat, és ők is vágynak efféle státuszszimbólumra.

Azonban az egyre növekvő indiai középosztálynak szembe kell néznie egy speciális problémával: szinte mindenki kan kutyát akar tartani, ugyanakkor mindenki szeretne társat találni kedvencének. Ennek tulajdonítható például a fentebb említett Foster gazdájának panasza, aki három hónapja hiába keresi neki a megfelelő basset hound szukát. Az, hogy az indiaiak előszeretettel választanak kan kutyát, és szinte elvétve szukát, a férfiak társadalmi életben élvezett előnyeire vezethető vissza. Indiában a fiúkat még mindig nagyobb becsben tartják, mint a lányokat. A férfiak és nők eltorzult aránya néhány államban nagyon is jól látszik, a lány magzatok abortálásának illegális, de még mindig igen elterjedt gyakorlata következtében.

Az a felfogás is tartja magát, hogy a nőkkel – a menstruáció miatt – sokkal több gond van, mint a férfiakkal. Régebben, amikor a legtöbb ember házőrző kutyát tartott, úgy vélték, hogy a kanok agresszívabbak, a szukák háttérbe szorultak. Indiában az emberek 99%-a kan kutyát akar, és csak akkor szembesülnek ennek a gondolkodásmódnak a hátrányaival, amikor párt keresnek az állatnak. A legtöbb szuka pedig a tenyésztőknél marad.

Itt is folyton változik, melyik fajta divatos éppen. Manapság a mopszok örvendenek hihetetlen népszerűségnek Indiában. Elég csak arra a mobilszolgáltatós reklámra gondolni, amelyet korábban itt a blogon is bemutattunk. Vidushi Sinha színésznő Julian nevű mopszával kapcsolatban kifejtette, hogy imádja, de mellette megtanulta, hogy egy kan kutyussal sok probléma is együtt jár. A fiú kutyák mindent lepisilnek. De van egy másik probléma is: Julian például bútorok és emberek lábaira is látványosan rá tud gerjedni. A színésznő is próbált társat találni mopszának, de nem járt sikerrel. Igaz, ő talált egy-két jelöltet, de azok nem nyerték el a kutya tetszését. „Már két vagy három barátnőt is szereztem neki, de nem érdeklődött irántuk. Szerintem már foglalt. Lehetetlen barátnőt találni neki, ugyanis már van egy barátja. Hallottam, hogy sok apró termetű kutya meleg. Nekem nincs ezzel bajom. Amíg ő boldog…”

A hétvégén már negyedik alkalommal rendezik meg New Yorkban a Pet Fashion Week névre keresztelt nagyszabású kisállat-divatkiállítást. A válság ellenére idén várhatóan közel ötvenmilliárd dolláros forgalmat generáló kisállat-biznisz egyre tekintélyesebb részét teszik ki a négylábúak, elsősorban a kutyák számára készült divatcikkek. Olyannyira, hogy már olyan ismertebb divattervezők, mint Vivienne Westwood vagy Ben de Lisi is terveznek kutyaruhákat, a londoni Harrods luxusáruház pedig minden évben megrendezi a Pet-a-Porter nevű divatbemutatót, ahol az ebek ugyanúgy végigvonulnak a kifutón, mint a modellek, és bemutatják a legújabb kreációkat. Azt gondolhatnánk, ez csak a világ gazdagabbik felének kiváltsága, de nem. Nálunk is egy jó tucatnyi kutyaruha-webáruház működik, sőt, már Kínában is van erre igény.

Paris Hilton óta ha a gazdi trendi, a kutyust is a legújabb divat szerint kell öltöztetni. A négylábúak különböző ruhákba bújtatása azonban sokaknál kiveri a biztosítékot. Az angol RSPCA az év elején már jogi lépésekkel fenyegette meg a kutyáikat túlöltöztető gazdikat. Angliában ugyanis 2007 áprilisa óta törvény (Animal Welfare Act) mondja ki, hogy a kutyatartók kötelesek kedvenceik egészségére vigyázni.

Vannak természetesen olyan kutyák, amelyek esetében indokolt lehet a ruha viselése, főleg télen, ilyenek az apró termetű, rövid szőrű kutyusok, mint például a Boston terrier. (Vagy gondoljunk csak a klasszikus, öregnénis tacskó-házikabátra.) Védhet a ruha a kullancsoktól, toklászoktól is, de sajnos a praktikus ruhadarabok mellett egyre gyakoribbak a semmilyen ésszerű indokkal nem magyarázható tüllszoknyák, csizmák, sapkák és ékszerek. De mi is az igazi probléma azokkal a kutyákkal, akiket gazdájuk csak kedvtelésből öltöztet fel bohóc módjára?

Ezek a jópofának tartott ruhák kifejezetten feszélyezhetik a kutyákat. Idegennek és kényelmetlennek érzik magukon, és bizonyos darabok még a mozgásban is akadályozhatják őket. De az igazán súlyos érv a kutyusok beöltöztetése ellen az, hogy a szervezetük könnyen túlmelegedhet, ha még ruha is van rajtuk. Sokak szerint a hideg sem elfogadható indok a kutyák beöltöztetésével kapcsolatban, hiszen bundájuk hatékony védelmet nyújt nekik az időjárás viszontagságaival szemben, és szőrük felborzolásával képesek szabályozni testhőmérsékletüket. Ha ruhát adnak rájuk, ezt a képességüket nem tudják használni, és túlhevülnek. Sajnos nem mindenki van tisztában azzal, hogy a túlzott meleg nagyobb egészségügyi kockázatot jelent a kutyára nézve, mint a hideg. Ráadásul egyes kutyaruhák irritálhatják is az állat bőrét, és ha túlságosan sokáig viseli, kiütéseket vagy bőrelváltozásokat is okozhat. A fentebb említett törvény értelmében például ha a rá adott ruha miatt a kutya hőgutát kap, gazdája felelősségre vonható, mert feleslegesen okoz szenvedést az ebnek. Ha valaki hideg időben aggódik kutyája egészségéért, inkább forduljon tanácsért az állatorvoshoz mielőtt ruhát ad a kutyára.

A kutyaruhák ellenzői aggódnak, mivel szerintük egyre több állatot fenyeget az a veszély, hogy csupán divatos kiegészítőként tekintenek rájuk. Az állattartás ugyanis hosszú időre szóló elkötelezettség, felelősségvállalás, a kutyák ruhákba öltöztetése pedig szerintük megalázó az ebre nézve, és rossz üzenetet közvetít az állatok gondozását illetően. Mostanában egyre több olyan trendet láthatunk, amely celebektől indult ki, például az úgynevezett „retikül-kutyák” divatja. Ezek azt sugallják az embereknek, hogy azért tartsanak kutyát, mert az trendi, és sajnos az ilyen emberek sokszor teljesen elhanyagolják kutyájukat. Úgy tűnik azonban, hogy a kutyák érdekében megszólalók véleménye egyelőre csak pusztába kiáltott szó.

A nyár egyik Broadway-újdonsága az Óz a csodák csodája alapján készült, tisztán afro-amerikai szereplőgárdát felvonultató (eredetileg '75-ben bemutatott) The Wiz című musical új változata volt. Ebben Totót Nigel, a leginkább egy afro-amerikai westie-re emlékeztető keverék kutyus alakította, aki a képen a Dorothy szerepében felbukkanó Ashantival látható. Ennek apropóján emlékezzünk most meg a mozivászon és a képernyő keverék sztárjairól, Benjiről és Boomerről.

Az egyik legismertebb keverék kutya-mozisztár Benji karaktere, akit 1974-től kezdve napjainkig több négylábú alakított már. Benji egy szeretetreméltó keverék kutyus, aki rejtélyes és csodálatos módon mindig éppen a megfelelő helyen és időben toppan be, hogy egy bajbajutott embernek segítséget nyújtson. A Benji-filmek kiötlője és rendezője Joe Camp. Vegyük sorra, kik alakították Benjit az eddigi filmekben! Az első egy Higgins nevű kutya, ő alakította a főszerepet az első Benji-filmben. Az ebet egy burbanki (Kalifornia) állatmenhelyen fogadta örökbe Frank Inn, ő készítette fel a szerepre is. Higgins egy apró méretű kutyus volt sötét arany-barna színű, bolyhos bundával, fekete fülekkel és pofival, és hatalmas barna szemekkel. Frank Inn szerint Higgins egy törpe uszkár, egy törpe schnauzer és egy cocker spániel keveréke volt. A négylábú már a szóban forgó film előtt is belekóstolt a szereplésbe: a hatvanas évek közepén visszatérő figura volt az Edgar Buchanan nevéhez köthető Petticoat Junction című tévéshow-ban, de együtt szerepeltek a Green Acres című rendkívül népszerű tévésorozatban is (ennek egyik női főszereplője Gábor Zsazsa húga, Éva volt). Úgy tűnik, Buchanan és Higgins nem tudtak elszakadni egymástól, mivel később a Benji-ben is partnerek voltak. A kutyus első filmje a Mooch Goes To Hollywood volt 1971-ben. Ezután „nyugdíjba vonult”, de egy alkalommal még visszatért a vászonra: ez volt a Benji 1974-ben. Ekkor Higgins már 15 éves volt, ennek ellenére minden mutatványt ő maga csinált meg.

Ezt követően véglegesen „visszavonult”, és a következő részben már lánya vette át a szerepet. Higgins lányát Frank Inn ajánlotta a filmesek figyelmébe, így 1977 és 1989 között ő alakította a szuperhős keveréket. Innentől kezdve egyébként kizárólag Benjinek szólították. Benji 2 nagyon hasonlított apjára: ugyanolyan apró termetű volt, ugyanolyan színű bundával, ugyanazokkal a barna szemekkel, de a bundája lágyabb és bolyhosabb volt, ráadásul volt egy sajátos, szabálytalan fehér folt az orra körül. Első filmjénél – amelyben még csak tizenegy hónapos volt – fülei végét befestették feketére, hogy jobban hasonlítson apjára, de ahogy megnőtt, fülei maguktól sötétebbek lettek, így aztán többé nem volt szükség festékre. Ez a kutyus három filmben alakította Benjit, ezek a következők voltak: For the Love of Benji (1977), Oh Heavenly Dog (1980) és Benji the Hunted (1987). Ezeken kívül szerepelt még az ABC televíziós csatorna négy főműsoridőben sugárzott különkiadásában is. Az első a Benji's Very Own Christmas Story volt. Ezt követte a Benji at Work című dokumentumfilm, amely arról szólt, hogyan készítik fel a kutyákat egy-egy szerepre. A Benji Takes a Dive at Marineland egy olyan rövidfilm volt, amelyben bemutatták, hogyan old meg egy speciális víz alatti mutatványt. A negyedik főműsoridős Benji-különkiadás pedig a The Phenomenon of Benji volt. Mindezek mellett még egy nálunk is sugárzott sci-fi sorozatban is szerepelt, ez volt a Benji, Zax & the Alien Prince.

A harmadik négylábút, aki Benji szerepét alakította, egyszerűen csak Benji 3-nak nevezik. Ő a főszereplője a legújabb, Benji: Off the Leash! című filmnek, amely 2004-ben került bemutatásra. Benji 3 egy szuka kutyus, akit Higginshez hasonlóan egy állatmenhelyen találtak a Mississippi állambeli Gulfportban, 2001-ben. Személyesen Joe Camp rendező választotta, és egy három hónapig tartó, egész Amerikában zajó kereső folyamat után találtak rá. Camp annyira megszerette a kutyust, hogy magához vette: vele és feleségével él, csakúgy, mint a film másik kutya szereplője, a Lizard Tongue-t alakító Shaggy. Az a tény, hogy Benji 3-at egy menhelyről hozta el, azért volt különösen fontos, mert az első Benji-film főhősének, Higginsnek az örökbefogadása valóságos adoptálási hullámot indított el. Camp ezt a missziót akarta újraéleszteni. Az imént említett Shaggy – Lizard Tongue megszemélyesítője, vagyis megkutyásítója – pedig egy chicagói menhelyről került a Camp családhoz.

A másik híres keverék kutyás sorozat a Here’s Boomer. Az ifjúsági kalandfilmsorozatot a Paramount készítette, és az NBC kezdte vetíteni 1980 márciusában. 1979. december 6-án már látható volt egy tévéfilm A Christmas for Boomer címmel, melyet tulajdonképpen a sorozat felvezetőjének, beharangozójának szántak. A sorozatban a nézők Boomer, a csavargó keverék kutya kalandjait követhették figyelemmel, aki (Benjihez hasonlóan) kóborlásai során bajbajutott emberekkel találkozott, és segített nekik. Boomer szerepére egy Johnny nevű keverék kutyát választottak, aki leginkább egy terrierre hasonlított. A sorozatnak a főszereplő kutya után először a Here’s Johnny címet adták, azonban ezt visszautasították, mivel ezt a szlogent már használták az akkor futó The Tonight Show with Johnny Carson című műsorban. Johnnynak volt egy kaszkadőre, Boomer J, aki a rázósabb mutatványoknál helyettesítette. Csakúgy, mint az embereknél, a kutyáknál is azt a módszert alkalmazták, hogy ilyenkor nagyobb távolságból mutatták Boomer J-t, hogy ne tűnjön fel a különbség. A Here’s Boomer azt az irányt követte, amelyet a rendkívül népszerű Benji-filmek: mindkét karakter okos, barátságos, az embereket és más állatokat egyaránt szerető kóbor kutya volt.

Amerikában nemrég elindult a világ első kizárólag kutyákat és macskákat szállító légitársasága, a PetAirWays. Az ötlet akkor született, amikor a tulajdonos házaspár betegre aggódta magát egy repülőút során a csomagtérben sínylődő Jack Russell terrierük, Zoe miatt. A PetAirWays járatain a négylábú utasok kényelméről folyamatosan gondoskodik a kétlábú személyzet. (Business class viszont egyelőre még nincs.) Egyelőre néhány nagyobb amerikai város között repülnek, a jegy egy útra 150 dollár.